A történetmesélés jövője az Iversity-n

A történetmesélés jövője az Iversity-n

Karácsony előtt befejeződött a Történetmesélés jövőjének első évada, és az igazság az, hogy az előzetes elvárásoknak megfelelően ez egy tényleg elég magas szintű eLearning tartalom és nagy tanulási élmény volt. Több mint 9 hónapnyi előkészítés/fejlesztés után, a 86875 beiratkozó hallgatójával az Iversity első számű kurzusa lett.

Két fő oka volt, hogy elkezdtem. Az egyik, hogy – ugyan nem hardcore szinten – sorozatfüggők vagyunk/lettünk. Most leginkább krimi (Top of the Lake, Broadchurch, The Killing) vonalon haladva, összességében talán a tizedik sorozatunknál tartunk idén, illetve tavaly.

A másik, hogy látni akartam, hogyan raknak össze egy oktatási tartalmat olyan emberek, akik gyakorlatilag a tartalom/tudás/történet átadásának tudományával foglalkoznak. Legalábbis a „mai” technológiák területén.

Maga a felület is jó benyomással volt rám, az Iversity egyelőre az amerikai elődökhöz hasonlóan letisztult, egyszerű, jól megtervezett kvázi-flat vonalat követi. Az időbeni előrehaladás érthetően jelenik meg és az egyes „tanulási egységek” gyorsan elérhetők bármilyen pozícióból.

A tartalom és a felület jól összeért már az elején és ez csak erősödött a kurzus folyamán. Ami azonban a tényleges élményt jelentette, az a különböző eszközök jól megtervezett hangsúlyából adódott.

Egyszerűség

A struktúra és a tartalom bejárási útvonala jól érhető volt, a fókuszban lévő videóelőadást egészítette ki minden fejezetnél a kvíz, a külső tartalmak és a kreatív feladat. Nem volt túlbonyolítva, talán a fórum tartalmainak rendszerezése lehetett volna logikusabb, de mivel túlzott aktivitás nem volt bennük, zavaró sem volt a témák és a hozzászólások súlypontozása.

Jegyzettel ellátott videók

Tartalomfejlesztési szempontból a legfontosabb eszköz volt. Mind a fontosabb fogalmak és kulcspontok popup jegyzetként való megjelenítése, mind pedig a jegyzetfüzetben animált magyarázatok használata tette a videókat igazán élvezetessé és tanulhatóvá. A lejátszási pozíció kilépés utáni megjegyzése csak egy apró finomság volt, de nagyot tudott dobni visszatéréskor.

storymooc-moleskine_Sophia_Fem

Attraktív kurzusvezetés

A teljes stáb szimpatikus volt, de a kurzus arca, Christina Maria Schollerer – a kurzusvezető –  remek választásnak bizonyult. Csinos, a témában pont jó mélységet képviselő, a nagyképet mindig szem előtt tartó és motiváló guide-ja volt a sztorinak. Őt egészítette ki a valós szakmai stáb (SME), a kurzus további 3 előadója, illetve a meghívott, szakmában elismert részben helyi, részben nemzetközi vendégelőadó.

future-of-story

Rövid kvízek (Playground, arcade)

Talán az 1-2 kérdés/fejezet módszernél egy kicsit többet elbírt volna a kurzus, de a visszacsatolás/motiváció fronton ez a rendszer jól működött, a következő fejezet nem vált aktívvá, amíg ezek a kis tesztek ki nem lettek töltve.

Immerzió/Addikció

Ez valószínűleg egy mindenki átlal korábban már átélt érzés, mikor is egy olyan tantárgyat/előadót sikerül találni az egyetemen, amiben számodra minden stimmel, a figyelmedet leköti és nehéz kivárni a jövőhetet a következő előadásig. Ezt főleg online környezetben nehéz elérni, de ezekkel az eszközökkel a potsdami csapatnak mégis sikerült. Ez még akkor is nagy dolog, ha ők sorozatokkal/játékokkal/filmekkel, ARG és transmedia elemzésekkel, illetve oktatással foglalkoznak 24/7.

Összességében tehát egy már régen nem tapasztalt tanulási élményt sikerült alkotni asz összes fejlesztésben résztvevőnek, és a nagy sikerre való tekintettel remélhetőleg egy második évaddal folytatódik jövőre, ami a készítés időigényét látva talán reálisnak tűnhet.

 

1 Comment

  1. A történetmesélés jövője az Iversity-n · 2014/03/26

    […] Forrás: A történetmesélés jövője az Iversity-n […]