Amsterdam

Amsterdam

  • 2012/05/16
  • ·    
  • ·    0

Április elején Hoofdorpban, az Észak-Holland tartományok egyik központjában került megrendezésre a Simola projekt utolsó előtti találkozója a ROC van Amsterdam szakképzési intézetben. Mivel a szoftverfejlesztési szakasz gyakorlatilag lezárult, a tesztelés, a felhasználási lehetőségek és a projekt zárása utáni terjesztési irányok voltak a megbeszélések középpontjában.

A technikai háttér elérte a végleges állapotát, kisebb változásokon kívül már nem lesznek újdonságok ezen a területen. Adott egy androidos alkalmazás, ami alapfunkcióit tekintve idegen szavak gyűjtésére és megosztására szolgál. A gyűjtemény defínícókból, esetleges magyarázatokról, hozzájuk tartozó képből és hangos annotációból (kiejtési segédlet például) állnak. A gyűjtemények egy külön weboldalon, regisztráció nélkül is megtekinthetők: Lingobee weboldal.

A partnerek többsége már elkezdte a tesztelést különböző mobilitási pályázatok szereplőivel. Az eddigi tapasztalok szerint az informális tanulási eszköz meglehetősen nagy kihívás elé állítja mind az oktatói, mind pedig a hallgatói oldalt. Míg technikailag nem jelent gondot az alkalmazás használata – a fiatal felhasználók körében -, addig a diákok motivációjának fenntartása/növelése és ezzel egy időben a tanárok instrukciós kapacitásának támogatása lesz valószínűleg a projekt egyik következő nagyobb feladata. Ennek érdekében az eddigi tapasztalatok és jövőbeli elképzeléseken keresztül kisebb, tematikus esettanulmányok jönnek majd létre, amelyek lehetőség szerint videók segítségével mutatják be az ajánlott felhasználási területeket, míg pontos technikai forgatókönyvekkel szolgálnak a megvalósításukat illetően.

Az Virtuális Egyetemi Hálózat várhatóan három ilyen esetet próbál kidolgozni két egyetemi, illetve egy felnőttképzési szituációt felhasználva. Az utolsó, vilniusi találkozón kívül kora ősszel várhatóan még workshopokon is bemutatásra kerülnek ezek az esettanulmányok, melyek a jövőbeli, Lingobee-t használó intézmények szereplőinek vázolja majd az alkalmazás lehetséges modelljeit.