Igazából elsőre szimpatikus volt a projekt, amikor az eLearning fórumon láttam, de belül félő volt, hogy az élmény nem lesz az igazi. Tabletre töltöttem le kizárólag, az appok esetében ez mindig necces, és elindítás után otthon kisebb kétségeim is támadtak: nem volt nagyobb képernyőre optimalizálva, csak portrait mód, kicsit a csúnyába hajló, szőrös ikonok, hatalmas méret (közel 300 Mbyte). Az általában mindent fikázó Index is leírt olyan hibákat, amik miatt nem rohantam rögtön az utcára kipróbálni, de végig fent maradt az app, a fejlesztőkkel is váltottam pár emailt, összességében nagyon érdekelt, hogy hogyan működik és milyen élmény lesz.
Kiváncsi voltam, hova került a hangsúly. Irodalmi élmény (szöveg), vagy inkább multimédia (múzeum)? Hova billen majd, és legfőképpen: visszatérek-e a használatához. Otthon párszor elindítottam, de nem tudtam még belekukkantani sem, mert ugye a Mechwart ligetnél kezdődik a kaland, ezért csak annyi infót kaptam a fotelben ülve, hogy 6,5 kilométerrel jobbra indul a sztori, nyíl jelzi, lehet menni. Ez utóbbi feature egyébként szimaptikus volt, motiváló (nem hagy nyugodni a dolog, menni kell kipróbálni).
A kétségek eddig a pontig tartottak. Ettől fogva komolyabb negatívumot nem tudok megemlíteni a Hajnali háztetőkkel kapcsolatban. Kimentem, behúzott, vitt magával, erős felhasználói élményt adott és nem hagyott unatkozni. Megyek is vissza a Móriczra, ahogy tudok, és folytatom (odáig jutottam). Lehet, hogy több tényező is közrejátszott abban, hogy ennyire pozitív lett a benyomás, de a lényegen nem változtat: Ha egy appot akarsz újra használni egy rövid próbálgatás után, akkor ott valami feltehetőleg rendben van.
Mivel ennyire izgalmasan alakult az első találkozás, leírjuk előbb annak körülményeit is, azoktól is függ ugye a hatás, ezért jó, ha megteremtjük őket. Telefon helyett tablet volt a kézben, Samsung Galaxy Tab 8.9 (ICS), AKG K512 fülessel, Magic Touch kesztyű és számtalan zsepi a hideg miatt, oldaltáska (tábla miatt) . Ez így persze a téli kiadás, de a védelem mellett a nagy füles egyrészt kizárja a valóság nem szükséges részét (zaj), így segít teljesen belehelyezkedni az élménybe, másrészt az okoskesztyű nélkül gyakorlatilag a múzeumi kaland maradt volna ki teljesen, mert ekkora hidegben valószínű végig a táskában lett volna a tab és csak egy menő hangoskönyv tesztté vált volna ez a másfél óra.
Zeneileg Alt-J volt a felvezetés, Deák-Moszkva viszonylatban, aztán a Kitaibel utcában kikapcsolás, és jöhetett a mese. Pár méteren keresztül még követni kell a jelet, de ahogy bekerültünk a kezdőzónába, jönnek is az instrukciók. Kedves (kicsit szájbarágós sebességű) női hang, kicsit hosszas felvezetés, de egész jó hallgatni. Miután elmondta, indulás felfelé. Itt azon nyomban el is akadtam, mert elég sok a jelzés a térképen, a Rózsahegy utca épp nincs kiírva a megfelelő utcaszakaszra, de newbieként is, kis bóklászás után megvan a jó irány és elkezdődik a könyv. Nagyobb tapasztalatok nélkül ugyan, de sosem voltam oda a hangoskönyvért, mert úgy gondoltam, túlságosan szűkít, ha más embertől hallok egy szöveget. A férfi hangja viszont jó, (nekem) egész jól hansúlyoz, nem sok, és nem kevés, élvezhető. Ez a környék egyébként zseniális kezdésnek, imádom a második kerületnek azt a részét, menni kell hegynek fel, szupercuki utcák, villák, remek. Nem sokkal ezután vége az első etapnak, jön az alternatív reality, az 53-as számű villa, korabeli fotók, külön erre a célra elhelyezett padról nézegetve, ez így ütős első megálló, jó volt a túra elejére tenni, mert meghozza a kedvet a folytatáshoz.
Innetől kezd tisztulni a forgatókönyv a fejben, ponttól pontig megyünk, azoknál érdekes tartalmakat találunk, a közöttük lévő résekben kapjuk a regényt. Néha zene, néha egy-egy tipp a lánytól, nem bonyolult, jó az üteme az egész folyamatnak, amit csak ritkán szakít meg egy aprócska bug, ami nem is biztos, hogy az: a Milleráris Parkban például átugrik a filmes epizódon, nem tudtam megnézni. Viszont következik eztán egy igazi wow élmény, amikor a Moszkván átcsászkálva kapjuk az infót, hogy szálljunk fel a 61-es villamosra, elnézünk a fasor irányába és pont jön is egy. Nyilván tízből, ha egy embernek van ilyen szerencséje, de ezek a pillanatok azok, amik a drágakövek az ARG-ben. Úgy érezheted, része vagy valami láthatatlan, de összetett rendszernek, ahol valakik már várták, hogy odaérj, és ott az információ a hogyan továbbhoz. Működik. ♡
Az arányok ezután is rendben vannak, a hosszú villamos úton a sztorihoz éppen kapcsolódó videókat (idő kitöltve) lehet megnézni, a BAH-csomóponthoz érve szólnak, hogy nehogy elfelejtsünk leszállni, kedves. A Feneketlen-tó is kellemes epizód, bár kicsit szigorúan vett a haladási irány/pozíció, de egyáltalán nem vészes, pár méter kell csak kerülni, ha nem a tó “jobb” oldalán mentünk át a parkon. Viszont ellenkező esetben nem kapjuk meg a következő szakaszt.
Eddig jutottam a mai napon, és az elején tényleg nem gondoltam volna, hogy folytatási igényem lesz. Egészen jól ki van találva a Hajnali háztetők: Nem akart túl sokat markolni, jelenlegi állapotában egy meglévő alkalmazás (Budapest Guide@Hand) nagyon okos küldetéslemezeként fut, de a sztori, az ötlet a nyerő. Azt gondoltam volna, hogy az irodalmi mű sokkal erőteljesebben próbálja majd uralni az élményt, de egyáltalán nem ez történt. Valahol tudatalatt megy a szöveg – nem igazán van köze a klasszikus könyvélményhez – nem is mindig figyelsz, mert gondolkozol, de csak a következő pontig, ahol jól jön egy kis passzív médiafogyasztás, és csak annyi, amennyihez épp kedved van. Aztán séta tovább, kellőképpen elszállva, mert esetenként már-már lefotóznál minden, utcán szembe jövő idős nénit a cekkerével, mert az olyan régi és annyira Budapest.
Első benyomások tehát erősek voltak, és hamarosan jövünk a technikai észrevételekkel, amikből nagyon sok ugyan nincs, kicsit azonban feszegetni kell őket, hogy legyen hova fejlődni használhatóság és víziók terén.
