DevLearn 2013

DevLearn 2013

A DevLearn egyre nagyobb eLearning esemény Amerikában, évről évre növekszik, idén több mint 100 cég, 81 projekt, kétezernél több regisztrált látogató fordult meg a konferencián. Összehasonlításképpen a londoni BETT expo kb. 30 ezer látogatót vonz be évente, de az ingyenes, ez pedig 1600$ körül mozog. Ami itt elhangzik az biztos hype, az esemény komoly befolyásoló tényezőnek számíthat a vállalati képzések tekinetetében.

Az idei reakciókat  olvasva az látszik, hogy a megszokott buborékok jelen voltak (app, mobil, gamification), de újakat is meg kell tanulni, mint például az “anti-LMS”, illetve a xAPI miatti megerősödő LRS (Learning Record Store) megoldások.

ANTI-LMS: Ha bármilyen probléma jelentkezik a képzésszervezésben, illetve annak lefolyásában, az egyértelműen az LMS okozta hiba, s következésképpen a “mi” termékünk ezeken már túllépett, és megoldotta.

Úgy tűnik még mindig mainstreamben van a technológiai problémamegoldás szemlélete a tartalom- és aktivitástervezéssel szemben.

Nem te tervezed rosszul a kurzust, hanem az LMS a gyenge. Ha a tanuló nem tér vissza a kurzushoz, az nem a kurzus hibája, hanem az LMS-é!

a szállító

LRS

Még kevés működő és értelmezhető modell van jelen. Két nagyobb fizetős szolgáltatás kezd kialakulni, a Waltershed és a Saltbox, opensource oldalról pedig a Learning Locker dolgozik azon, hogy milyen módon mérjék és értékeljék a tanulási adatokat.

learning-locker-screen

Alapvetően maradnak tehát a szolgáltatás finomítások és adatlelemzési technikák, ezen a piacon ezek az eladható termékek, a tartalom és a módszertan úgy tűnik itt is háttérben van a BETT-hez hasonlóan, ami egyre inkább érthető az oktatástechnológia természetét ismerve.